2010. augusztus 10., kedd

Első recepteskönyvünk és Pityókafesztivál Csíkszeredában

Eseménydús volt augusztus eleje: megjelent az Erdélyi Konyha szerkesztő-csapatának első recepteskönyve és a csíkszeredai városnapok Pityókafesztiválján mutattuk be a nagyközönségnek.

A könyvről igencsak részletesen írt már Edóka, rencezióját csak annyival bővíteném ki, hogy hatalmas munka volt, de megérte. Illetve még hozzáfűznék néhány apró részletet: 250 gyorsan és könnyen készíthető, kipróbált, hiteles receptet tartalmaz és szerkesztésénél figyeltem arra is, hogy külön csoportosítsam a hússal, illetve hús nélkül készülő ételeket. Tettem ezt azért, hogy a vegetáriánusok is örömmel és haszonnal forgathassák és ne kelljen "végignyálazniuk" az egész könyvet olyan ételreceptért, amit ők is szívesen fogyasztanának.
A Fél óra és tálalva! című könyvet Csíkszeredában a Pityókafesztiválon "mutattuk be", ami gyakorlatilag abból állt, hogy míg Ottissal, Edóval, Jutkával és Babszemanyuval "riktoltuk" az Erdélyi Konyha főboszorkái által válogatott disznyóságokból kotyvasztott bűbájjal fűszerezett bikkfaszénen ércüstben rotyogtatott ződfuszulykás pityókástokánt, és a könyvet kiadó Corvin Kiadó vezetője zsűritagként végigkóstolt 32 féle burgonyás készítményt, addig Magdikánk árulta a könyvet. Vitték mint a cukrot, akárcsak a főztünket. (Ezt a fotót Edótól "loptam", azért ilyen kicsi.)A csíkiak Pityókafesztjéről a lényeget már megírtam a Krónikában, nem is részletezném hosszasabban, csak annyit fűznék hozzá, amit a cikkben nem írtam meg. Az egyik nagy meglepetésem az volt, hogy noha immár harminc éve eljöttem Csíkszeredából, ahol a középiskolát végeztem, még mindig nagyon sok ott az ismerősöm. A hatalmas bogrács mellől minduntalan el kellett rohangálnom valakit köszönteni, annyi ismerős jött. Sokan közülük olyanok voltak, akiket csaknem harminc éve láttam utoljára, noha azért még Csíkszeredában jártam. De a legnagyobb meglepetést a Kedves Régi Osztálytársaim - igen így csupa nagybetűvel, mert ez a társaság megérdemli - okozták, ugyanis akik ezen a képen láthatók mellettem egy kiránduló programot mondtak le azért, hogy velem találkozhassanak, hogy megkóstolják a főztünket, hogy megvásárolják az első könyvünket, illetve megvásárolják az Erdélyi Konyha régebbi és friss számait.

S ha már itt tartunk, a főztünkre kíváncsi Kedves Olvasóinknak elárulom, hogy legközelebbi "jelenésünk" a parajdi Töltöttkáposzta Fesztiválon lesz és ha sikerül megfelelő mennyiségű gombát szereznünk - mert az 50 literes bográcsba mennyiség kell -, akkor a nagyanyám böjtöskáposztáját fogjuk megfőzni.

A Fél óra és tálalva! című első szakácskönyvünket Erdély területén a Corvin Kiadó terjesztőinél, lapkihordóinál lehet megvásárolni, magyarországi érdeklődők pedig próbálják meg beszerezni erdélyi ismerőseik által, illetve írjanak a kiadónak a difo@corvinkiado.ro címre.

S még annyit, hogy nem állunk le! Újabb könyv van előkészületben, amelyben bővíteni kívánjuk a kört, kiterjesztve "Gasztroblogesztán" Erdélyhez bármilyen szállal kötődő "lakóira" is. De ez egy újabb történet, részletekkel hamarosan visszatérek, de mostantól résen legyetek!

7 megjegyzés:

Iza írta...

Jé, de jó! Szolok anyumnak is hogy erdeklődjön a könyv felőről. Gratulálok a könyvhöz!

Jutka írta...

Nagyon jó bejegyzést írtál, igaz már megszokott. Remélem hamarosan csíkban is megvásárolható lesz a könyv, ugyanis még nincs az újságosnál. Nagyon sok ismerős érdeklődik :) Hajrá!!!

M írta...

Alízkám! Nagyon örülök. De ez így kevés. Mert igazából ez nem egy szimpla öröm, hanem valami csodálatféle. Meg bizonyíték... Meg remény... :)

Kiskukta írta...

Gratulálok!

Bianka írta...

Gratulálok, hogyan juthatnék hozzá, mert pesti vagyok és szívesen megvenném.

zsuzsi írta...

Kolozsvaron is a napokba varjuk a konyvet.Es egy kerdes.Az Erdelyi Konyhara nem lehet elofizetni?Nagyon hamar elfogy, es folyton nyomoznom kell, hogy egy eldugott ujsagarusnal megis megkapjam.

Alíz, Erdélyből írta...

Iza: köszönöm.

Jutka: szerintem eddig már Csikban is kapható, de szólj, ha netán mégsem.

M: Te mindig olyan szépen tudod mondani. KÖSZÖNÖM.

Kiskukta: Köszönöm.

Bianka: a bejegyzés végén van egy e-mail cim, ami a terjesztőé, neki kell irni és majd ő postán elküldi.

Zsuzsi: az Erdélyi Konyhára elő lehet fizetni KOlozsváron. Az év első hónapjaiban hirdettük is minden lapszámban. Újabb megrendelő szelvények az év végi lapszámokban lesznek, de ha irsz egy levelet arra az e-mail cimre, amely a bejegyzls végén található, talán megoldható, hogy a hátralévő hónapokban is előfizetője legyél az EK-nak. :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails