Eseménydús volt augusztus eleje: megjelent az Erdélyi Konyha szerkesztő-csapatának első recepteskönyve és a csíkszeredai városnapok Pityókafesztiválján mutattuk be a nagyközönségnek.A könyvről igencsak részletesen írt már Edóka, rencezióját csak annyival bővíteném ki, hogy hatalmas munka volt, de megérte. Illetve még hozzáfűznék néhány apró részletet: 250 gyorsan és könnyen készíthető, kipróbált, hiteles receptet tartalmaz és szerkesztésénél figyeltem arra is, hogy külön csoportosítsam a hússal, illetve hús nélkül készülő ételeket. Tettem ezt azért, hogy a vegetáriánusok is örömmel és haszonnal forgathassák és ne kelljen "végignyálazniuk" az egész könyvet olyan ételreceptért, amit ők is szívesen fogyasztanának.
A csíkiak Pityókafesztjéről a lényeget már megírtam a Krónikában, nem is részletezném hosszasabban, csak annyit fűznék hozzá, amit a cikkben nem írtam meg. Az egyik nagy meglepetésem az volt, hogy noha immár harminc éve eljöttem Csíkszeredából, ahol a középiskolát végeztem, még mindig nagyon sok ott az ismerősöm. A hatalmas bogrács mellől minduntalan el kellett rohangálnom valakit köszönteni, annyi ismerős jött. Sokan közülük olyanok voltak, akiket csaknem harminc éve láttam utoljára, noha azért még Csíkszeredában jártam. De a legnagyobb meglepetést a Kedves Régi Osztálytársaim - igen így csupa nagybetűvel, mert ez a társaság megérdemli - okozták, ugyanis akik ezen a képen láthatók mellettem egy kiránduló programot mondtak le azért, hogy velem találkozhassanak, hogy megkóstolják a főztünket, hogy megvásárolják az első könyvünket, illetve megvásárolják az Erdélyi Konyha régebbi és friss számait.
S ha már itt tartunk, a főztünkre kíváncsi Kedves Olvasóinknak elárulom, hogy legközelebbi "jelenésünk" a parajdi Töltöttkáposzta Fesztiválon lesz és ha sikerül megfelelő mennyiségű gombát szereznünk - mert az 50 literes bográcsba mennyiség kell -, akkor a nagyanyám böjtöskáposztáját fogjuk megfőzni.A Fél óra és tálalva! című első szakácskönyvünket Erdély területén a Corvin Kiadó terjesztőinél, lapkihordóinál lehet megvásárolni, magyarországi érdeklődők pedig próbálják meg beszerezni erdélyi ismerőseik által, illetve írjanak a kiadónak a difo@corvinkiado.ro címre.
S még annyit, hogy nem állunk le! Újabb könyv van előkészületben, amelyben bővíteni kívánjuk a kört, kiterjesztve "Gasztroblogesztán" Erdélyhez bármilyen szállal kötődő "lakóira" is. De ez egy újabb történet, részletekkel hamarosan visszatérek, de mostantól résen legyetek!
7 megjegyzés:
Jé, de jó! Szolok anyumnak is hogy erdeklődjön a könyv felőről. Gratulálok a könyvhöz!
Nagyon jó bejegyzést írtál, igaz már megszokott. Remélem hamarosan csíkban is megvásárolható lesz a könyv, ugyanis még nincs az újságosnál. Nagyon sok ismerős érdeklődik :) Hajrá!!!
Alízkám! Nagyon örülök. De ez így kevés. Mert igazából ez nem egy szimpla öröm, hanem valami csodálatféle. Meg bizonyíték... Meg remény... :)
Gratulálok!
Gratulálok, hogyan juthatnék hozzá, mert pesti vagyok és szívesen megvenném.
Kolozsvaron is a napokba varjuk a konyvet.Es egy kerdes.Az Erdelyi Konyhara nem lehet elofizetni?Nagyon hamar elfogy, es folyton nyomoznom kell, hogy egy eldugott ujsagarusnal megis megkapjam.
Iza: köszönöm.
Jutka: szerintem eddig már Csikban is kapható, de szólj, ha netán mégsem.
M: Te mindig olyan szépen tudod mondani. KÖSZÖNÖM.
Kiskukta: Köszönöm.
Bianka: a bejegyzés végén van egy e-mail cim, ami a terjesztőé, neki kell irni és majd ő postán elküldi.
Zsuzsi: az Erdélyi Konyhára elő lehet fizetni KOlozsváron. Az év első hónapjaiban hirdettük is minden lapszámban. Újabb megrendelő szelvények az év végi lapszámokban lesznek, de ha irsz egy levelet arra az e-mail cimre, amely a bejegyzls végén található, talán megoldható, hogy a hátralévő hónapokban is előfizetője legyél az EK-nak. :)
Megjegyzés küldése