2011. november 17., csütörtök

Csokis keksztorta aszaltgyümölcsös trüffelkrémmel

Na, ez egy olyan torta, ami mindenkinek ízlett, leszámítva engem. Pontosabban az íze nekem is tetszett, az állagával voltam elégedetlen, s legközelebb, amikor ilyet készítek, akkor hagyom a csokis varázslást és készítem úgy, ahogy szoktam a kekszes süteményeket. De mivel így ízlett a vendégeimnek, úgy gondolom, megéri beblogolni, hátha még sokaknak ízleni fog. Egyébként ezt a tortát is, akárcsak a töltött sertésdagadót abból az alkalomból készítettem, hogy meglátogatott Judy barátnőm és a párja, illetve velünk együtt vacsorázott Kata és párja is. A lányom véleménye szerint egészen karácsonyi hangulatú torta lett.

Hozzávalók az alaphoz: 35 dkg háztartási keksz, 30 dkg finom csokoládé, 20 dkg vaj, 1 dl tej, 10 dkg mazsola, 0,5 dl rum; az aszaltgyümölcsös trüffelkrémhez: 30 dkg finom csokoládé, 3 dl tejszín, 1 narancs reszelt héja és egy narancs leve, maréknyi aszalt gyümölcs (sárgabarack, meggy, áfonya, alma, ananász, stb., ami még akad a ház körül), 10 g zselatin; illetve 5 dkg fehér csokoládé, 1 evőkanál olaj, díszítéknek.

Elkészítése: A mazsolát beáztatjuk a rumba, a kekszet nagyobb darabokra tördeljük és egy mély tálba tesszük. Közben gőz fölött összeolvasztjuk a csokit a vajjal és a tejjel, majd a krémet a kekszhez adjuk. Beletesszük a rumos mazsolát is, és az egészet összekavarjuk. A masszát közepes méretű kapcsos tortaformába nyomkodjuk és míg a krémet elkészítjük, hűtőbe tesszük. A krémhez előbb az aszalt gyümölcsöket annyi vízben, amennyi ellepi beáztatjuk, a zselatint pedig a narancslében feloldjuk. A csokit a tejszínnel összeforraljuk és félretesszük, hogy kihűljön. A narancslében áztatott zselatint felforrósítjuk - figyeljünk, hogy ne főzzük fel -, majd a krémhez kavarjuk az áztatott aszalt gyümölccsel és a narancshéjjal együtt. A krémet ráhalmozzuk a kekszalapra, szépen elsimítjuk és a hűtőben tartjuk legalább egy éjszakát. Ezután óvatosan kivesszük a tortaformából, a fehér csokit gőz fölött az olajjal összeolvasztjuk, és a tetejére, oldalára mintázatot rajzolunk. A legegyszerűbb ha egy zacskó sarkába kanalazzuk az olvasztott csokit, pici lyukat vágunk rá, és úgy csorgatjuk a tortára.

Jó fakanálforgatást!

7 megjegyzés:

Roza írta...

Kétségtelenül jól néz ki!:)

Éva írta...

Nagyon jól néz ki guszta! Az íze nagyon finom lehet a sok aszalt gyümölcstől !

Reka írta...

A vendegeidnek es a lanyodnak mindenkeppen igazat kell adjak, nagyon-nagyon finom lehet ez a torta, kulonleges :-)))).

Alíz írta...

Róza, Bianka, Éva: minden kétséget kizáróan ízre, nagyon jó volt. Az állígával voltam elégedetlen, valahogy nem volt eléggé puha a keksz.

Réka: Igen, valóban különleges volt, és voltegy kis karácsonyi hangulata a narancstól és az aszalt gyümölcsöktől.

tücsi írta...

Látványra nagyon jól néz ki, szerintem az íze is finom lehetett. A lányodnak igaza van tényleg karácsonyi hangulatot idéz. Mentettem.Köszi:))

Kati írta...

Azt te tudod milyen volt az állaga, de a hozzávalók alapján és a fotó alapján finom lehetett.

marisz57 írta...

Nagyon "ennivaló" ez a torta!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails