2012. április 3., kedd

Tojásszelet csirkemellkéregben

Folytatva a Székely Konyhának készített finomságok sorát, megint egy olyan finomság, amit korábban már elkészítettem, és beblogoltam, de nem tetszett a tálalás és nem sikerült jól a fotó. Ezt is csak a Tücsi kérésére készülő ajánló miatt bloglom be, na meg azért, mert ez csirkemellből készült, az előző viszont pulykából. A tálalás szintén a lányom műve. 

Tojásszelet csirkemellkéregben 

Előkészítési ideje: fél óra. Elkészítési ideje: fél óra. A húsvét hangulatát tükröző mutatós fogás más alkalomra is tálalható hidegtálakon.

4 főtt tojás, 4 nagy szelet csirkemell, 1 kiskanál só, fél kiskanál őrölt bors, 1 kiskanál pirospaprika, 2-3 cikk fokhagyma, 3 nagy fej hagyma, 2-3 evőkanál olaj 

1. A csirkemellszeleteket finoman kipotyoljuk, vigyázva, hogy ne keletkezzen lyuk a szeleten.
2. A fokhagymát megpucoljuk és finomra zúzzuk, hozzáadjuk a sót, a borsot és a pirospaprikát, majd annyi vizet, hogy inkább pépes, mint folyós pácot nyerjünk.
3. A hússzeleteket beleforgatjuk a pácba, és legalább 2-3 órát pácoljuk.
4. A keményre főtt tojásokat beburkoljuk a hússzeletekkel, majd mindegyik gombócot körbetekerjük fehér cérnával.
5. A hagymát megpucoljuk, kockára vágjuk, az olajon megdinszteljük, majd beleforgatjuk a húsgombócokat és kevés vizet öntve alá, lassú tűzön addig pároljuk, amíg a hús megpuhul.
6. Még melegen letekerjük a gombócokról a cérnát, és hagyjuk kihűlni.
7. Tálaláskor fél centi vastagra szeleteljük, friss zöldséggel fogyasztjuk.

Jó tudni! 
• A keményre főtt tojásokat pulyka-, sertés- és borjúhússzeletekbe is göngyölhetjük ugyanezzel az eljárással.

Jó fakanálforgatást!

6 megjegyzés:

Kati írta...

Ez a recepted szerepelt az Erdélyi Konyhában is, én ezt készítettem vizsgakajának a szakács kurzus végén:) Sikere volt:)

Alíz írta...

Kati: Igen, megjelent ott is, és lényegében arról a receptről van szó, amivel Te is sikert arattál a vizsgádon. :)

alterego írta...

Remek húsvétra való :-)))

Alíz írta...

Alterego: az bizony! Két jó nagy csülök várja most is, hogy nagyszombaton feldolgozzam. :))

Adél írta...

Guszta! Első ránézésre azt hittem ,hogy panirozva van valamiben.Jól mutatna hidegtálon is.

Alíz írta...

Aleda: hidegtálra készült! :)))

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails