200. Olvasó és "szellemidézés"

Sok szeretettel köszöntöm a 200. Olvasómat, Rozmaring & Csokoládét és mindenkit, aki az utóbbi hetekben jelentkezett be nálam rendszeres olvasónak. Mint láthattátok, nem szerveztem sem játékot, sem egyéb trükköt nem dobtam be azért, hogy mielőbb kétszáz olvasóval büszkélkedhessem - pedig megtehettem volna és gondoltam is rá -, egyszerűen úgy döntöttem, bizonyítsanak a receptek: ha jók, akkor még július közepe előtt regisztrál a kétszázadik. Így is történt, Rozmaring és Csokoládé néhány nappal korábban már regisztrált, azonban mivel néhány érdekes receptem már korábbi időpontokra be volt ütemezve, csak most írok a számomra nem hétköznapi eseményről. Meglepim is van Rozmaring és Csokoládé számára, ezért kérem, ha olvassa ezt a bejegyzést, mielőbb írjon egy e-mailt a tollforgato50@gmail.com címre a pontos postai címével, ugyanis meg szeretném ajándékozni egy kis aprósággal, ami ugyan nem ehető, mégis köze van a gasztronómiához.

Mellesleg a fenti képet csak azért raktam be, hogy lássátok, nagy dolgok történnek a konyhámban. Többek közt készül a kovászos uborka Wise Lady és családja fogadására, ennek a receptje rövidesen meg is fog jelenni a blogon. A középső üvegben zölddió-likőr készülődik, ám mivel ez egy kísérlet, csak azután blogolom be a receptjét, miután megkóstoltuk és jónak találtuk, mert ha netán nem találnánk jónak, akkor senkit nem szédítek olyan likőr receptjével, amit mi sem tudtunk meginni. A jobbszélső üvegben az a zavaros lötty Transilvanicum lesz majd két hónap múlva, ha elkészül, és ez is egy kísérlet, emiatt ugyanaz érvényes rá, mint a diólikőrre. Természetesen arról is beszámolok, ha netán nem övezné siker fáradozásomat, ám ezt kétlem, ugyanis már most fantasztikus illatok áradnak az üvegekből, ha leveszem a tetejét, pedig még egy napja sincs, hogy összekotyvasztottam. Ha valakit mégis nagyon furdall a kíváncsiság, és még hozzájut zölddióhoz, írjon e-mailt a fenti címre, csak és kizárólag a saját felelősségére megadom a receptet kóstolás nélkül, de nekem aztán ne reklamáljon, ha netán nem ízlik.

S most akkor jön a magyarázat a címben foglalt "szellemidézésre", ami megboldogult Jóapámtól ered, és a szintén öröklétbe távozott nagyanyám "kotyvalékaira" mondta. Nagyanyám ugyanis amolyan füvesasszony volt, nagyon ismerte a különféle növények jótékony vagy éppenséggel kártékony hatásait, és nyáron a konyhája mindig tele volt különféle "gyanús kotyvalékokat" tartalmazó üvegekkel. Magyarán, sose lehetett tudni, hogy melyik üvegben készül valami finomság, és melyikben valami "jóféle bedörzsölő reumára". Jóapám sosem örült nagyanyám "praktikáinak" - pedig ma mit nem adnék azért a tudásért -, és ha látta a konyhában a "kredencen" (konyhaszekrényen) felsorakoztatva a nagy befőttesüvegeket különféle kotyvalékokkal, mindig megkérdezte jó adag cinizmussal fűszerezve: "Anyám, ez megint miféle szellemidézés?!" Nos, azóta a családunkban mindenféle nagy befőttesüvegben érlelődő kotyvalékot nemes egyszerűséggel "szellemidézésnek" nevezünk. A fotót elnézve, gyanúm támadt: kezdek hasonlítani nagyanyámra?...