2012. április 11., szerda

Madártejszelet Katától

Ezt a sütit még akkor szemeltem ki magamnak a Kata blogján, amikor 4gyerek játékot hírdetett. A játék lényege az volt, hogy a sorsolás útján kijelölt blogger receptjei közül választani kell egyet és el kell készíteni azt. Sajnos, akkoriban elfoglaltságom miatt nem tudtam eleget tenni a játékfelhívásnak, és azóta is adósnak érzem magam a játék kiírójával és Katával szemben, ugyanis a sorsolás során nekem tőle kellett valamit választanom. A madártejszeletről már akkor gyanítottam, sikere lesz, amikor a Kata blogján szemezgettem vele, de arra nem számítottam, hogy még gyermekeim tetszését is elnyeri annak ellenére, hogy egyik sem édességrajongó. A madártejszelet mindenkinek ízlett, aki megkóstolta és biztos vagyok benne, hogy lesz még ismétlése. A Kata receptjén minimális változtatásokat eszközöltem, többek közt kihagytam belőle a kókuszreszeléket és a tejszínhabba tettem egy kis zselatint is. 

Madártejszelet 

Elkészítési ideje: 1-1,5 óra. Kiadós, finom sütemény bármilyen ünnepi alkalomra jó. Érdekessége, hogy íze emlékeztet a madártejre.

Piskóta: 8 tojásfehérje, 8 evőkanál cukor, 8 evőkanál liszt; 
Krém: 8 tojássárga, 4 evőkanál cukor, 1 tasak vaníliás cukor, 5 evőkanál liszt, 4 dl tej, 20 dkg vaj, 10 dkg porcukor; 
Tejszínhabkrém: 3 dl tejszín, 1-2 evőkanál porcukor, 1 evőkanál zselatinpor, 1 dl tej. 

1. A tojásfehérjét felverjük, közben hozzáadjuk a cukrot. Amikor már annyira kemény a tojáshab, hogy a habverő mintát hagy a masszában, lazán belekavarjuk a lisztet. Sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk és tűpróbáig sütjük. Ezután egy tálcára borítjuk, lehúzzuk a sütőpapírt róla és hagyjuk kihűlni.
2. Amíg a piskóta hűl elkészítjük a krémet: a tojássárgát habosra kavarjuk a cukorral és a vaníliás cukorral, hozzáadjuk a lisztet és a tejet, majd addig főzzük, amíg kemény pudingszerű masszát nyerünk. Langyosra hűtjük, és hozzákavarjuk a porcukorral habosra kavart vajat.
3. A krémet egyenletesen eloszlatjuk a kihűlt piskótán.
4. A tejszínhabot felverjük a cukorral. A zselatinport előbb tejbe áztatjuk, majd gőz fölött felforrósítjuk, ezután a tejszínhabhoz kavarjuk.
5. A tejszínhabkrémet egyenletesen rákenjük a krémre.
6. Szeletelés előtt legalább 1-2 órát hűtőben tartjuk.

Jó fakanálforgatást!

4 megjegyzés:

Kata írta...

Nagyon jól néz ki, örülök, hogy elkészítetted:)

HajniZoli írta...

Ezzel a sütivel én is rég szemezek, de még nem került sor a sütésére. Jól néz ki!

sedith írta...

Jól néz ki, biztos finom is volt!

Alíz írta...

Kata: már ideje volt, adós voltam vele. :)

Hajnizoli és Sedith: köszönöm az elismerést!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails