2011. augusztus 11., csütörtök

Zöldbableves

Gyönyörű zöldbab termett idén édesanyám kertjében, és mint már beszámoltam róla, a hét végén szüreteltünk is belőle egy adagot. Természetesen amellett, hogy jelentős mennyiséget lefagyasztottam télire, készítettem levest is belőle, hiszen jobbat el sem tudok képzelni, mint a frissen szedett zöldségből ételt készíteni. Ez a leves egyébként épp úgy készült, mint ahogy édesanyám szokta készíteni, ő ugyanis mindig tesz bele néhány szelet szalonnát, amitől különösen jó íze lesz.

Hozzávalók: 50 dkg zöldbab, 1-2 sárgarépa, 1 kisfej hagyma, fél kisebb karalábé, 3-4 szelet szalonna, 1 paradicsom, 1 púpozott evőkanál liszt, 1 csapott kanál zsír, só, pirospaprika, csokornyi petrezselyemzöld.

Elkészítése: A zöldbabot 2-3 centis darabokra tördeljük, a sárgarépát és a karalábét megpucoljuk és zöldbab méretéhez hasonló hosszú szeletekre vágjuk. A szalonnát bevagdossuk és bő vízben az apró kockára vágott hagymával együtt feltesszük főni. Közben hozzáadjuk a sárgarépát és a karalábét, majd miután felfőtt, beletesszük a zöldbabot is. Sózzuk, majd lassú tűzön addig főzzük, míg a zöldség megpuhul. Ekkor a lisztből a zsíron vékony rántást készítünk, megszórjuk pirospaprikával majd berántjuk vele a levest. Végül megszórjuk finomra aprított petrezselyemzölddel, tálaláskor tejfölt és ecetet adunk mellé.
Figyelem, a zöldbabot mindig fővő vízbe tegyük, egyébként megedződik!

Az eMpszi táplálkozási ajánlása szerint húsnapon és tésztanapon fogyasztjuk.

Jó fakanálforgatást!

5 megjegyzés:

Bianka írta...

De rég ettem, egy jó sűrű zöldbablevest

Vicuska írta...

Házias feelinget ad a füstölt szalonna- finom leves, megkívántatott!!!!

Juci írta...

Pont így készül az én konyhámban is ez a leves, csak szalonna nélkül.
Imáááádjuk!

Alíz írta...

Bianka: Nagyon szeretem, és eléggé gyakran szoktam nyáron készíteni.

Vicuska: Így tanultam édesanyámtól... :)

Juci: Nincs új a nap alatt, egyszer majd próbáld ki szalonnával is. :)

Névtelen írta...

Én is így csinálom, paradicsomot gondolom azt is belekell aprítani, mert nem írja, még szoktam cukrot tenni bele, mert nekem savanyú.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails