2012. január 12., csütörtök

Narancstorta


Az már egész biztos, hogy nem ez lesz az a fotó, amire kifejezetten büszke leszek az idén, de mivel jobb nincs, ezzel kell megelégedni. Annál is inkább, mert nem szeretném a téli szezonból kifelejteni ezt az isteni desszertet, amit még decemberben dobtam össze csak úgy valamelyik este abból, ami épp akadt a ház körül. Ráadásul elnyerte a lányom tetszését is, akiről már többször is elmondtam: nem rajong az édességekért. Ezt viszont jó étvággyal ette, nem véletlenül, hiszen amellett, hogy egy kellemesen aromás, jó ízű desszert, egyáltalán nem édes. 

Hozzávalók: 1 nagy tasak babapiskóta, 25 dkg tejföl, 3 dl tejszín, 4-5 evőkanál cukor, 1 tasak zselatin, 0,5 dl tej, 2-3 narancs; a sziruphoz: 2-3 dl víz, 1 narancs leve és héja, cukor, ízlés szerint. 

A zselatint beáztatjuk a tejbe, a tejfölt habosra kavarjuk a cukorral és kemény habbá verjük a tejszínt. A gőz fölött felmelegített zselatint hozzákavarjuk a tejfölös krémhez, majd lazán belekavarjuk a tejszínhabot, illetve ízesítőnek kevés reszelt narancshéjat adunk hozzá. A narancsokat megpucoljuk, lehúzzuk a fehér hártyáját, és karikára vágjuk. Egy tálat, vagy tésztaszűrőt kibélelünk átlátszó fóliával, a narancskarikákkal kirakjuk, a maradék narancsot pedig apróra vágva a krémhez adjuk. A narancsokkal kirakott tálba előbb egy-két kanál krémet teszünk, majd szirupba mártott babapiskótával rakjuk ki. Erre megint krémet simítunk, majd babapiskótát. A műveletet addig folytatjuk, amíg a tál megtelik, végül babapiskótával rakjuk ki tálban lévő krémet. Az így előkészített tálat vagy szűrőt néhány órára hideg helyre tesszük, majd egy tálcára fordítjuk, lehúzzuk a fóliát róla és szép díszes, savanykás ízű tortát nyerünk.

Jó fakanálforgatást!

9 megjegyzés:

Éva írta...

Guszta! Nagyon finom lehet pikáns ízt adhat neki a narancs ! Biztos hogy megtudnék most enni egy szeletkét!

Kati írta...

Pedig nem rössz a fotó sem, de ez a torta... én is nagyon szeretném:)

marisz57 írta...

Első ránézésre túrókrémnek gondoltam. Biztos nagyon finom ez a tejfölös, tejszínes krém!

marisz57 írta...

Első ránézésre túrókrémnek gondoltam. Biztos nagyon finom ez a tejfölös, tejszínes krém!

Alíz írta...

Éva: valóban nagyon finom volt és megkínáltalak volna. Viszont pillanatok alatt összedobható, kb. 20-25 perc alatt, és a hűtőben is kb. 2-3 óra alatt megdermed.

Kati: örülök, hogy még a fotó is tetszik, de ezt csak úgy kutyafuttában fotóztam, gondolkodás nélkül, ráadásul a fényviszonyok is nagyon gyengék voltak.

Marisz57: szerintem tejföl helyett túróval is jó, nekem akkor épp tejfölem volt készleten. Jó vastag, házi tejföl volt. :)

Roza írta...

Nagyon jól néz ki. Nem lehet, hogy egy kis zseléfény hiányzik róla?
Amúgy csodás, a nyár színei:)

Alíz írta...

Róza: DE, most, hogy így mondod, minden bizonnyal sokat javított volna az aspektusán egy kis zseléfény. Viszont mint említettem, abból dobtam össze, ami épp akadt a ház körül, törtabevonó zselé nem volt kéznél, így kimaradt. S eszembe sem jutott, mert lehet, hogy egyet találtam volna a fiók mélyén. :))

Vicuska írta...

Én is túrónak néztem az alapot, finom, kellemes desszert-bomba, tetszik, hogy nem túl édes :)

Alíz írta...

Vicuska: valóban az a jó benne, hogy nem édes. :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails