2011. június 16., csütörtök

Eper fagyasztása

Amint a korábbi bejegyzésemben is említettem, idén azért vásároltam nagyobb mennyiségű epret, hogy egy részét lefagyasszam. Nos, mivel szatmári epret vásároltam, ami nincs semmilyen tartósítóval kezelve -, hogy a szemek épek maradjanak - elég keveset sikerült kiválogatnom közüle, ami teljesen ép volt. De a négy kilóból sikerült kb. egykilónyit kiválogatni, többiből - mint már beszámoltam róla - szörp lett és dzsem. A kiválogatott, kifogástalan eperszemeket viszont zacskóztam és lefagyasztottam. Elöljáróban még annyit, hogy az eper jól bírja a fagyasztást és minőségét - tapasztalatom szerint - megőrzi 6-7 hónapon át.

Hozzávalók: tetszőleges mennyiségű eper, fagyasztást bíró zacskók.

Elkészítése: A kifogástalan minőségű, ép, kemény epret leszárazzuk, megmossuk, majd szűrőbe téve lecsöpögtetjük a vizét. Ezután tiszta konyharuhára vagy papírtörlőre terítjük és a maradék vizet is leitatjuk róla. Csak ezt követően rakjuk zacskókba - kb. félkilós adagokban érdemes -, majd be a fagyasztóba. Nagyon fontos, hogy a vizet minél inkább leitassuk az eperről, ellenkező esetben a víztől egybe fagy és felhasználáskor nehezebben kezelhető. A fagyasztott epret télen süteményekbe, fagylaltokba és különféle desszertekbe használhatjuk, illetve akár nyersen is fogyaszthatjuk.

Az eMpszi táplálkozási ajánlása szerint étkezők nyersen gyümölcsnapon, desszertként tésztanapon fogyaszthatják.

Jó fakanálforgatást!

3 megjegyzés:

4Gyerek írta...

az egybefagyás úgy is símán megakadályozható (én ezt alkalmazom), hogy egy tálcára teszem be a fagyasztószekrény jégakkus polcára, s miután megfagynak, gyorsban beletaszítom egy zacskóba. Zacskó csomóz, megy a fagyasztó fiókjába.

sedith írta...

Igen, pont ezt akartam írni én is. Évához hasonlóan először tálcára helyezem őket, és fagyás után zacskózom. Azért a víz leitatása így is, úgy is fontos.

Alíz írta...

4gyerek és Sedith: tapasztalatom szerint bizonyos gyümölcsöknek elég, ha alaposan leitatjuk róla a vizet. A blansírozott zöldségeket egyébként én is előbb tálcán fagyasztom, utána zacskózom, de ez egy újabb bejegyzés témája.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails