2011. június 5., vasárnap

Tárkonyos karalábésaláta


Nagyon szeretem a karalábét mindenféle formában: sülve, főve, de főleg nyersen. A minap épp flekkent készítettem és azon gondolkodtam, hogy valami tartalmas salátát kellene kiagyalnom melléje lehetőleg azokból a hozzávalókból, amik fellelhetők még a meglehetősen kiürült hétvégi éléskamrámban. Megvallom, nem volt nagyon bő a választék, ugyanis ez épp a szokásos szombati piacolásom előtti napokban történt, de azért felmértem a terepet. Nos, volt két karalábém, zöldhagymám, kevés soványka sajtom és csokornyi friss tárkonyom, amit az egyik ismerősömtől kaptam. Így hát elhatároztam, ezekből fogok salátát gyártani. Ám, mivel nálam sem mindig jön az ihlet csak úgy az éterből, kicsit búvárkodtam az interneten - "ha már van ez a lehetőség, akkor használjuk" alapon - és itt találtam fogamra való leírást, amin nyílván keveset módosítottam. Mivel a saláta igen jóra sikeredett, a lányomnak is ízlett, rögtön leírtam a receptjét, ami meg is jelent kedvenc napilapomban a Krónikában.

Hozzávalók: 2-3 zsenge karalábé, 15 dkg sovány sajt, 1 kis fej vöröshagyma, csokornyi gazdasszonyhagyma - snidling (ebben az esetben egy már fejesedő zöldhagymát használtam szárastól), 1 közepes uborka, félmaréknyi friss tárkonylevél, 1 kiskanál méz, fél mokkáskanál só, 1 evőkanál tárkonyecet, fél dl olívaolaj, csipetnyi bors.

Elkészítése: A meghámozott karalábét és a sajtot gyufaszálnyi csíkokra vágjuk, hozzáadjuk az apró kockára vágott hagymát és az uborkát, majd megszórjuk a finomra vágott gazdasszonyhagymával és a tárkonnyal. Egy tálacskában összekavarjuk a sót a mézzel, a borssal és a tárkonyecettel, majd lassan csurgatva hozzákavarjuk az olívaolajat is. Az így előkészített öntetbe beleforgatjuk a többi hozzávalót, tálalásig hűtőben tartjuk.

Az eMpszi táplálkozási ajánlása szerint húsnapon fogyasztható, de ha nem teszünk bele sajtot, akkor zöldség- és tésztanapon is ehetjük.

Jó fakanálforgatást!

11 megjegyzés:

eszkimoo írta...

Szia!
játszok a blogomon: csatlakozol?:)

judit60 írta...

Ez nagyon jól hangzik.

Alíz írta...

Eszkimó: muszáj lesz... :)))

Judit60: Próbáld ki!

duende írta...

Csodás. Még sosem jutott eszembe karalábéból salátát csinálni. Pedig. A Jóisten is erre teremette. :)

Alíz írta...

Duende: abbiza, isteni lett! És elárulom, hogy mostanig ilyet én sem készítettem még, de mostantól gyakran fogok. :)

Alinax írta...

Jól hangzik. Kíváncsi vagyok, hogy megpróbálja.

Alinax írta...

jonak tunik, kiprobalnam

Alíz írta...

Alinax: :)))) E foarte usoara, si se face foarte repede + e si gustoasa. :)

Alíz írta...

Alinax: si inca ceva spune lui Áron ca am inteles si din prima. :)))

Kati írta...

Nagyon jó ötlet, tetszik, én is nagyon szeretem nyersen is a karalábét.

Alíz írta...

Kati: jó is az. :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails