2011. július 23., szombat

Gyümölcsös ordatorta

Változatlanul rengeteg a dolgom, tegnap is egész nap mentem körbe, mint a mérgezett egér, szóval zajlik az élet körülöttem, és most még inkább ott kell lennem mindenhol, mint eddig. Ám, ezt az igencsak finom tortát beblogolom, mert rövidesen már nem lehet megfelelő friss hozzávalókat venni hozzá. Nos, a tortát lényegében két személy ihlette. Egyrészt Wise Lady, aki nemrég nálam járt a családjával, nekik mindenképp jellegzetesen erdélyi ételeket kívántam az asztalra tenni, de arra gondoltam, hogy kapros-ordás palacsintát mindenki tud készíteni, legyen valami más. Másrészt Benke Laci bácsi, aki nemrég egy interjúban azt mondta nekem, hogy a hagyományos erdélyi ízeket újra kell gondolni, új "köntösben", új tálalásban kell asztalra tenni. Nos, mivel azt indulásból tudtam, hogy a Wise Lady és családja látogatására készített vacsorán a desszert ordából készül, kissé eljátszadoztam a gondolattal, mi lenne, ha mindjárt tortát készítenék ordakrémmel. Mivel ebben az időszakban rengeteg a friss gyümölcs, amit vétek kihagyni az ételekből, gondoltam, legyen gyümölcsös ordatorta. És "lőn". Elöljáróban még annyit, hogy a torta saját ötlet, a dizájn pedig a lányom kreációja. S még valami - emlékeztetőül - mivel tudomásom szerint ordatortát ebben a formában még senki nem készített, ez saját szellemi terméknek minősül, és szerzői jogvédelem alá esik. Ettől függetlenül, ha valakinek megtetszik, vigye, készítse és fogyasszák jó étvággyal, de ha beblogolja, ne feledkezzen meg egy aprócska linkkel utalni arra, hogy az ötlet tőlem származik. Most pedig gyorsan megírok két cikket, hogy kevesebb maradjon holnapra, aztán rohanok a fodrászhoz, majd szülőfalumba, Gyergyószárhegyre, mert ötvenéves kortárstalálkozóm lesz és bulizunk.

Hozzávalók az alaphoz: 25 dkg egyszerű háztartási keksz, 10 dkg vaj, 2-3 evőkanál baracklekvár, 1-2 evőkanál rum; a krémhez: 25 dkg orda, 5-6 evőkanál cukor, 1 tasak vaníliás cukor, 2,4 dl joghurt, 3 dl tejszín, 1 dl tej, 10 g zselatin, maréknyi kimagozott cseresznye és meggy; a díszítéshez: 1 sárgabarack, tortadíszíték.

Elkészítése: A kekszet apróra tördeljük, a vajat a baracklekvárral gőz fölött összemelegítjük, majd hozzáadjuk a rumot és összekeverjük a keksszel. A kekszszalámihoz hasonló keménységű tésztát kell nyernünk, amit ha netán keménynek találunk puhíthatunk még egy-két evőkanálnyi baracklekvárral. A kapcsos tortaforma karimáját egy kerek tálcára állítjuk és az aljába egyenletesen belenyomkodjuk a kekszes masszát. Amíg a krémet elkészítjük, hűtőben pihentetjük az alapot. A krémhez az ordát összemorzsoljuk, hozzáadjuk a cukrot és a vaníliás cukrot, majd a joghurtot apránként adagolva krémesre kavarjuk a masszát. A tejben feloldott zselatint gőz fölött felmelegítjük, hozzáadjuk az ordás krémhez, majd a felvert tejszínhabbal együtt lazán összekavarjuk. Végül beleforgatjuk a kimagozott gyümölcsöket és a krémet belesimítjuk a tortaformába. Hűtőszekrényben kb. 3-4 óra alatt megdermed, majd a tortakarimát levéve, ízlés szerint sárgabarackszeletekkel és tortadíszítékkel kidíszítjük a tortát. Az eMpszi táplálkozási ajánlása szerint tésztanapon fogyasztjuk.

Jó fakanálforgatást!

19 megjegyzés:

Petra írta...

Ki korán kel, aranyat lel. Mármint ezt a csodás tortát! Nagyon guszta lett.
Az erdélyi blogokon sokszor látom, hogy az ordát használjátok. Annyit tudok, hogy túró. Milyen tejből készül?

martinelli írta...

Aliz, ez istenien néz ki. Gratulálok!

Alíz írta...

Petra: az orda lényegében savósajt. A sajtkészítés után megmaradt savót nagy bográcsokban újra felmelegítik a pásztorok, ekkor kicsapódik a maradék fehérje a tejsavóból. Ezt nevezzük mi zsendicének, ami nagyon finom puliszkával. A zsendicét aztán hatalmas vásznakba öntik és a egy éjszakán át kicsöpögtetik a fölösleges levét, így lesz az orda. Isteni finom frissen, amikor még édes. Ha áll egy-két napot megsavanyodik, de úgy is finom. Fagyasztással szoktam tartósítani. Ja, és juh és kecsketejből készítik többnyire. Ha Erdélyben jársz, okvetlenül kóstold meg. Ez a torta pedig elkészíthető sima túróval vagy rikottával is.

Edó írta...

Na igen,ez az a torta:)Finom minden,ami ordás,az biztos!!Egyébként nekem a fagyasztás nem vált be,kiolvadás után az orda száraz lesz,így sajnos csak frissen lehet használni.Egyébként jó bulizást neked Alíz!:)

Alíz írta...

Mrtinelli: köszönöm. :)

Edó: nem szoktam soha hosszú időre lefagyasztani az ordát, csak max. 1-2 hétre, mert nálunk csak szombaton van piac. De azt soha nem tapasztaltam, hogy a fagyasztástól szárazzá vált volna. Nem lehetséges, hogy éppen az az orda, amivel próbálkoztál a fagyasztással eleve száraz volt? Nem látom a logikáját, hogyan veszít a zsírtartalmából az orda fagyasztással... Amúgy köszönöm a bulira vonatkozó jókívánságot.

4Gyerek írta...

Orda eme "tálalásának" gondolatával már eljátszadoztam. Csak még nem lett semmi belőle.
Túrósan fene tudja megmondani miűta készül így a szülinapi torták egy része.

Edóhoz csatlakozom: fagyasztás után símán, semmi kenőanyag hozzáadása nélkül az orda nálunk is élvezhetetlen. Tehát csak kencékbe tudom tenni olyankor.

Kortárstalálkozó....hja, ha az ember lánya nem városon születik. Kellemes kikapcsot neked.

zsuzsiga írta...

Szep lett a torta, s biztos finom is. Es Isten eltessen! A talalkozorol is olvasnek beszamolot:).

Bianka írta...

Nagyon finom lehet

Blogkonyha írta...

Nagyon guszta!

Márti írta...

Gyönyörű! na, meg ha ordával van, már rossz nem lehet :)

martinelli írta...

Kedves Aliz!
Nézz be hozzám, díj vár rád.
http://gasztro-szepseg-es-sokmas.blogspot.com/2011/07/pink-lady-dij.html

Alexa Christi írta...

Kérlek, hogy nézz be hozzám! :)

Juci írta...

Csodálatos a tortád Alíz!
De a vendégedről egy fotót , gondolom csak készítettél!

Wise Lady írta...

Nagyon finom volt a torta, mi mindannyian tanúsíthatjuk, és minden étel, amit főzött Aliz!

Adél írta...

Nagyon guszta lett.Alíz,én sem fagyasztok soha ordát,úgyanúgy jártam,mint Edó,de fogalmam sincs,hogy miért lett száraz,egy előtte igenis jó minőségű orda?

Adél írta...

Egy " játékra " hívtalak,fogadd szeretettel.

Alíz írta...

4gyerek, Aleda és ismét Edó: mivel már hárman mondjátok, hajlok elhinni, hogy az ordának nem tesz jót a fagyasztás. :) Igazából - mivel a családból egyedül én szeretem az ordát - az úgy szokott történni, hogy megveszek max. félkiló ordát, aminek felét frissen megeszem, aztán a maradék fagyasztóba, majd valamilyen krémbe kerül. Valószínű ezért nem tűnt fel, hogy megváltozik a minősége, mert soha nem kóstoltam fagyasztás után.

Zsuzsiga: lesz beszámoló, de kicsit később.

Bianka, Illéskrisz, Márti: valóban finom.

Martinelli, Nem vagyok mesterszakács, Aleda: köszönöm a játékmeghívást, rövidesen átveszem.

Juci: készült fotó a vendégemről, de nem szereti, ha a fotója nyilvánosan megjelenik és ezt illik tiszteletben tartani. :)

Wise Lady: örülök, hogy ízlett és köszönöm az elismerést. :)

Vicuska írta...

Látszik, hogy finom!!!! Az ordáról olvasottak felcsigáztak, kíváncsi vagyok az ízére :) A lányom nagyon dicsérte, nemrég járt Csíkszereda környékén!

Alíz írta...

Vicuska: Az orda nagyon finom és ha Erdélyben jársz, okvetlenül kóstold meg. Sajnos, hamar romlik, emiatt nem javaslom az órákig tartó szállítását - esetleg hűtőtáskában -, de helyben érdemes ennei belőle, amennyi beléd fér. :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails