2011. július 14., csütörtök

Vegyes kompót

Tegnap igen kedves vendégem volt - azért nem jártam erre - meglátogatott Wise Lady a családjával, sikerült összehozni egy jó kis beszélgetős vacsit is, de erről egy későbbi bejegyzésben részletesebben beszámolok. Most azonban erről az isteni kompótról fogok írni, ez ugyanis felülmúlja az összes előbbit - legalábbis nálunk a családban ez áll a vezetőhelyen a kompótok toplistáján. Mint a képen is látható, többféle gyümölcsből készült, vagyis van benne kajszibarack, cseresznye és meggy, de ha már lett volna a piacon, akkor valami korai szilva is kerülhetett volna bele. Ha pedig figyelmesen olvastátok mostanig a korábbi bejegyzeléseimet - cseresznyekompót, meggykompót - akkor láthattátok, hogy nálam a kompótók mind "egylére" készülnek, vagyis készítek egy ízlésemnek megfelelő cukros levet, amiben lényegében blansírozom, előfőzöm a gyümölcsöt, ami aztán a dunsztolás során puhul megfelelő állagú kompóttá. Vigyázat, ez a kompótlé nem azonos a sűrű cukorsziruppal, amibe ha belefőzzük a gyümölcsöt, akkor befőtt lesz. Na, de erről majd később írok egy bejegyzést, amiben részletezem az eljárást. A képen látható finomság tehát kompót, és elkészítése során a cseresznye és meggykompóthoz képest csupán csak arra kell figyelni, hogy mindig a nagyobb méretű és világosabb színű gyümölccsel kezdjük a blansírozást. Vagyis hamarabb a barackot forgatjuk bele a fővő lébe, aztán a cseresznyét végül pedig a meggyet. Célszerű az üvegeket előre előkészíteni és rendre rétegelni bele a gyümölcsöket, aztán ha megtelt mindegyik üveg, újra felforralni a levet, forrón rátölteni és szárazdunsztban hagyni kihűlni. Adagokat nem írok, az előző bejegyzések adatait alapul véve meg lehet saccolni a mennyiségeket.

Jó fakanálforgatást!

6 megjegyzés:

Ami írta...

Igencsak guszta! Nagyon szeretem a vegyes kompótot:)

Kati írta...

De jó, még sosem készítettem vegyes kompótot, de a múlt nyáron hallottam egy finomról:kajszibarack, szőlő, csárgadinnye együtt, szeretném kipróbálni.

Bianka írta...

Akkor ettem utoljára amikor anyum készítette

Juci írta...

Jaj Alíz! Litrekkel isszuk a gugyut (kevés cukorral készült gyors kompót).
Borzasztó nagy meleg van erre.
Kompótot eddig csak meggyből tettem télire.
Remek ötletet adtál...Köszi.

Belly írta...

Jól hangzik ez a recept,még sosem ettem vegyes kompótot.

Alíz írta...

Ami: jó is a vegyes kompót.

Kati: érdekes és vonzó a kombináció.

Bianka: akkor itt az ideje, hogy Te is próbálkozz vele. :)

Juci: gugyu - nagyon tetszik ez a kifejezés, felénk nem használják. :))

Belly: próbáld ki, nem fogsz csalódni. :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails