2011. június 10., péntek

Kakukkfüves nyúlsült


Mondtam ugye, hogy az öcsém nyulakat tenyészt? Ez rám nézve azért jó, mert néha meglep egy-egy csomaggal tömören közölve: "főzd meg, s egyétek meg". Nos, ez így történt nemrégiben is, és mivel a "használati utasítás" eléggé tömör és egyértelmű volt, sokat nem totojáztam az olyan filozófikus kérdéseken: "jajj, Istenem, mit is főzzek belőle?" Ugyanis a fagyasztott csomagban egy "süldő" nyuszi hátsó része volt, én pedig gyorsan döntöttem: márpedig sült lesz belőle, és a leeső részekből egy kis nyúlragu leves. Közben az erdőn is megjártam magam, többek közt szedtem egy csokornyi finom zsenge kakukkfüvet, így hát a fűszerezés sarkallatos kérdése is magától adódó volt.

Hozzávalók: a nyúl két hátsó combja és a gerince, 4-5 cikk fokhagyma, félmaréknyi friss kakukkfű, kiskanálnyi só, fél kiskanálnyi bors, fél kiskanálnyi paprika, olaj, 1 dl fehér bor.

Elkészítése: A nyulat feldaraboljuk: a combokat leválasztjuk a törzsről, a gerincet nagyságától függően 2-3 darabba vágjuk. A fokhagymát egy tálacskába zúzzuk, hozzáadjuk a finomra vágott kakukkfüvet - használhatunk szárítottat is kb. kiskanálnyit - a sót, a borsot és a pirospaprikát, majd összekeverjük annyi olajjal, hogy pépes masszát nyerjünk. Ezzel a páccal dörzsöljük be a nyúlcombokat és a gerincdarabokat, majd legalább 12 órán át hűtőben érleljük. Ezután a pácból kivett húsokat egy serpenyőben pici olajon minden oldalán átpirítjuk, egy kisebb kiolajozott tepsibe rakjuk, aláöntjük a bort, alufóliával letakarjuk és kb. 15-20 perc alatt készre pároljuk. Ha idősebb a nyúl, hosszasabban kell párolni, ebben az esetben időnként ellenőrizzük a hús puhaságát. Friss salátával, párolt zöldségkörettel fogyasztjuk.

Az eMpszi táplálkozási ajánlása szerint húsnapon fogyasztjuk.

Jó fakanálforgatást!

4 megjegyzés:

Adél írta...

Apai nagytatám nevelt nyulakat, a nagyi meg isteni finom sültet készített.Ma már ritkán eszünk nyúlhúst,talán kétévente rászánom magam és veszek,hisz irtó drága.
Én sem totojáznék vele:)

4Gyerek írta...

hű, de jó az öcséd nővérének lenni.
erdőben még mit szedtél?

M írta...

Kedvet kaptam hozzá! :)

Alíz írta...

Aleda: nálunk is csak pirosbetűs ünnepnapokon van nyúlhús. Ui. a nyuszitartás nagy odafigyelést igényel, elég gyakoriak a különféle járványos betegségek. Sokszor előfordult már, hogy egy-egy járvány megtizedelte a nyúlállományt. Amikor nincs semmi gond, olyankor öcsém is bőkezűbb. :)

4gyerek: jó bizony! Az erdőn virágocskáka szedtem főleg, de a kakukkfű valahogy a kezem ügyébe került, s ha már ott volt, leszedtem. :)

Gyöngyi: Magyarországon a Tetrabitt Kft. forgalmaz nyúlhúst, sokan dícsérik a portékájukat. :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails