2011. július 3., vasárnap

Bodzafagylalt

Mint korábbi bejegyzésemben említettem, készítettem egyéb finomságokat is bodzából nem csak a bodzapezsgőt és a bodzaszörpöt. Méghozzá a képen látható fagylaltot, aminek isteni íze van. Az ötlet hirtelen felindulásból jött, ugyanis valamelyik este különféle ízesítésű fagylaltokat gyártottam, háromféle - vaníliás, csokis és szamócás - már volt, és valamihez kellett nekem egy negyedik fajta is. Semmi olyan egyéb ízesítő nem volt kéznél, amit szívesen használtam volna, de megakadt a szemem a bodzaszörpön. Gondoltam, próba szerencse, kipróbálom, aztán legfennebb kiderül, hogy nem is olyan finom, mint ahogy sejtettem, s akkor legalább tudjuk, hogy ilyet többé nem kell készíteni. Csakhogy kellemesen csalódtam, ugyanis a bodzafagylalt fantasztikusan finom, és könnyen megeshet, hogy a télire eltett bodzaszörp fagylaltként végzi.

Hozzávalók: 1 tojás és 1 tojássárga, 4-5 evőkanál cukor, fél evőkanál étkezési keményítő, 3 dl bodzaszörp, fél citrom héja, 3 dl nem cukrozott tejszín.

Elkészítése: A tojást és a tojássárgát habosra kavarjuk a cukorral, hozzáadjuk a keményítőt, aztán a bodzaszörpöt és a fél citrom reszelt héját, majd felforraljuk. Az edényt hidegvízbe merítve lehűtjük a pépet, közben kemény habbá verjük a tejszínt és a kettőt összekavarjuk. Az így nyert habos masszát műanyag-dobozokba töltjük és fagyasztóba tesszük. Tálaláskor ostyarúdakkal díszítjük.

Az eMpszi táplálkozási ajánlása szerint tésztanapon fogyasztjuk.

Jó fakanálforgatást!

2 megjegyzés:

Foodafok írta...

Nagyon finom. Érdemes kipróbálni.

Alíz, Erdélyből írta...

Foodafok: köszönöm az elismerést. Egy olyan séf részéről - mint amilyen CV-vel rendelkezel - egy olyan tollforgatónak -, aki csak napi szükségletből és alkalomadtán hobbiszinten "forgatja a fakanalat" - a dicséreted komoly elismerésnek számít.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails