2011. június 13., hétfő

Epres rebarbaraleves tejszínhabrózsával

A múlt héten, amikor epret tettem el télire, akkor megmaradt kétliternyi eperlevem, és gondolkodtam, tegyem el szörpnek télire vagy inkább használjam valami másnak. Nos, utóbbi mellett döntöttem: kb. fél liternyiből ez a pompás leves lett. Ui. a piacon időközben vettem rebarbarát, és mivel csak halvány sejtelmeim voltak a felhasználását illetően még gyerekkoromból, amikor nagyanyám készített belőle isteni pitét, úgy gondoltam a barátkozást vele azzal kezdem, hogy főzök belőle egy levest. Mivel ott volt az eperszörp is, sokat nem tűnődtem azon, hogyan is készüljön, hanem egyszerűen odaraktam a rebarbarát főni, majd összevegyítettem az eperszörppel... Na, de inkább leírom.

Hozzávalók: 7-8 db ujjnyi vastag 20 cm hosszú rebarbaraszár, fél liter eperszörp, cukor, ízlés szerint, 1 evőkanál tejszínízű pudingpor, 1 dl tejszín.

Elkészítése: A rebarbarát meghámozzuk, centiméternyi darabokra vágjuk, majd bő, ízlés szerint cukrozott vízben feltesszük főni. Ha már puhára főtt - nálam kb. 10 perc alatt teljesen szétfőtt -, akkor hozzáadjuk az eperlében elkavart pudingot, felforraljuk, lehűtjük, és tálalásig hűtőben tartjuk. Tálalás előtt a tejszínt felverjük, majd a jól behűtött levesre habzsákkal csinos rózsákat nyomunk. Kellemes üdítő leves és mivel mindkét gyümölcs nagyon aromás, kár "elrontani" az ízét bármilyen fűszerrel.

Az eMpszi táplálkozási ajánlása szerint étkezők tésztanapon fogyaszthatják.

Jó fakanálforgatást!

4 megjegyzés:

Juci írta...

Istenem, be finomság!
Desszertként is szivesen elgogadnám!

Alíz írta...

Juci: bizony finom volt és a leves maradékából desszert lett. :))) Hamarosan meglátod.

Reka írta...

Ilyen finom levesbol meg meg is maradt?!

Alíz írta...

Réka: azért maradt meg, mert igazából három lánynak - a lányomnak és barátnőinak - és magamnak készítettem, vagyis négy személyre. Aztán kiderült, hogy az egyik lány nem szereti a gyümölcsleveseket. Így megmaradt kb. 3-4 decinyi leves, ami aztán átlényegült desszertnek, de ezt majd holnap meglátod. :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails