2011. június 17., péntek

Ordás kavart - szingli adag

Pünkösdre és próbából sütöttem ezt a nagyon finom süteményt, amit sajnos nem sikerült szépen szeletelni, mert a tetején lévő tojásfehérjehabot kissé túlszárítottam. Ettől függetlenül beblogolom két okból is: egyrészt, mert Gabojszának megígértem, másrészt, mert ez fél adag, vagyis, annyi, amennyit egy személy akár egyedül is elfogyaszthat két-három nap alatt. Miért lett fél adag belőle? Nos, azért, mert a lányommal ketten voltunk csak Pünkösdkor és nem utolsó sorban, mert a lányom nem szereti az ordát, de az édességeket sem. Én viszont kívántam valami finomságot ordával - mert nagyon szeretem az ordát -, ami nem kapros-ordás palacsinta. Kapóra jött édesanyám ordás kavartja, amit a múltkor kóstoltam nála és a receptjét azonnal le is jegyeztem, hogy majd én is elkészíthessem alkalomadtán. A fél adagról meg annyit, hogy végre találtam kisméretű tepsit, így eleget tehetek annak a régóta, többek által megfogalmazott kérésnek, hogy készítsem el kisadagban is a süteményeimet. Ugyanis sok olyan egyedülélő személy - szingli - van, aki inkább nélkülözi a süteményt, vagy a kétes minőségű, cukrászlaboratóriumban készült sütiket fogyaszt, egyszerűen azért, mert a szakácskönyvekben szereplő leírások, óriási adagok egy személynek. Nos, ez az első, de lesz még ennek folytatása.

Hozzávalók a tésztához: 2 tojás, 6 evőkanál cukor, 5 evőkanál olaj, 7 evőkanál tej, 10 evőkanál liszt, 1 evőkanál kakaó, 1 mokkáskanál sütőpor; a töltelékhez: 25 dkg orda, 10 dkg cukor, 1 tasak vaníliás cukor, 2 tojássárga, 2 evőkanál gríz; a tojáshabhoz: 2 tojásfehérje, 12 dkg porcukor, mokkáskanálnyi citromlé.

Elkészítése: A tojást a cukorral habosra kavarjuk, hozzáadjuk az olajt, a sütőport, majd felváltva a tejet és a lisztet illetve a kakaót. Ezt a masszát kizsírozott kilisztezett tepsibe öntjük. Az ordát villával összetörjük, hozzáadjuk a cukrot és a vaníliás cukrot, majd a tojássárgával habosra kavarjuk. Az ordás krémet kanalanként beleszaggatjuk a barna kavart masszába, majd előmelegített sütőben addig sütjük, míg még egy kicsit ragad a tészta a fogvájóra. Amíg a tészta sül, felverjük a tojásfehérjét a citromlével és a porcukorral, majd a nem teljesen kisült tésztára kenjük. A süteményt visszatesszük a sütőbe, alacsonyabb fokozatra állítjuk a sütőt és kiszárítjuk a tojáshabot. Miután kihűlt a sütemény, a tepsiben tetszés szerint szeleteljük - lehetőleg szebben, mint én.

Az eMpszi táplálkozási ajánlása szerint tésztanapon fogyasztható.

Jó fakanálforgatást!

10 megjegyzés:

Kati írta...

Én is nagyon szeretem az ordát, biztos finom volt.

4Gyerek írta...

jujj, hogy is nem bukik a lányod az édességekre?
és orda hozzám is jöhet gyalog, autóval, vonattal, gyorspostával. minél nagyobb és változatosabb tételben, annál jobb

Alíz írta...

Kati: finom bizony. Kár, hogy csak volt, mert most is megenném. :)

4gyerek: a lányom egyszerűen azért nem bukik az édességekre, mert eleve gyümölcsre volt szoktatva. Anno, sok-sok évvel ezelőtt, meredeken ki lett jelentve az egész rokonságnak, hogy mindenféle alkalomból - Mikulás-, Angyal- Nyuszijárás, szülinap, névnap, stb. - alkalmakból csak és kizárólag gyümölcsöt szabad hozni az én gyerekeimnek. Kicsit furcsállották az elején, aztán belenyugodtak. Azt viszont én sem gondoltam még akkor, hogy ennyire átesnek a ló túlsó oldalára. :)))

Bianka írta...

Szerintem okosan tetted, bár nem ennyire, de mi is gyümölcsre lettünk szoktatva. Finom sütike

Juci írta...

Kippróbálom hamarosan ezt a jó kis receptet, míg tart az orda!

Juci írta...

Kérlek szólj ZSuzsigának! Nem lehet kommentelni nála!!!!

mellissina2 írta...

Mindig tanul az ember!!!!!orda,még csak nem is hallottam,de most utána néztem!!! Igaz nem vagyok egy Túrós Lukács!!!::):):):)a sütemény jöhet!!!

Alíz írta...

Bianka: túlzás lenne azt állítani, hogy egyáltalán nem esznek édeset a gyerekeim, mert a palacsintákat és a fagyikat nagyon szeretik. De megeszik a könnyű gyümölcsös, joghurtkrémes sütiket tortákat is.

Juci: én is tapasztaltam, hogy Zsuzsigánál nem lehet kommentelni, írok neki egy mélt, vagy szólok telefonon.

Mellissina2: Az orda nagyon finom, ha Erdélyben jártok föltétlenül kóstoljátok meg. :)

Unknown írta...

Az ordas masszat lehet-e fagyasztani?

Alíz írta...

Lehet, de nem javaslom.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails