2011. szeptember 27., kedd

Vargányatönk szezámmagos bundában

A vargánya, vagy hiripgomba - ahogy felénk nevezik - igen finom kirántva is. A legegyszerűbb változat egyszerűen felvert tojásban kirántva, de felséges rántott szelet lesz belőle ha szezámmagos zsemlemorzsa panírban rántjuk ki. Ha megfelelően fűszerezzük finomabb, mint a hús. S igaz, hogy hetek óta nem volt eső, de nálunk a reggeli harmaton is nő ez az ízletes gomba.

Hozzávalók: személyenkét 1-2 vargányatönk, só, bors, 2-3 tojás (mennyiségtől függően), 4-5 evőkanál zsemlemorzsa, 1 evőkanál szezámmag, 3-4 evőkanál liszt, olaj, a sütéshez.

Elkészítése: A termetes vargányatönköket megpucoljuk, megmossuk, majd félujjnyi szeletekre vágjuk. Megszórjuk sóval és borssal, majd 1-2 órát állni hagyjuk. A tojásokat felverjük, a zsemlemorzsát összekeverjük a szezámmaggal, majd a vargányaszeleteket előbb lisztbe, aztán tojásba, végül a szezámmagos zsemlemorzsába forgatjuk. Forró olajban szép rózsaszínűre sütjük. Friss salátával, vagy natúrkrumplival, illetve fokhagymás tejfölszósszal tálaljuk.

Tipp:

Pikáns lesz a rántott gomba, ha kevés fokhagymaporral is megszórjuk.

Az eMpszi táplálkozási ajánlása szerint hús-, zöldség- és tésztanapon fogyaszthatjuk.

Jó fakanálforgatást!

3 megjegyzés:

Bianka írta...

Mivel gomba, isteni lehet

Bianka írta...

Mivel gomba, isteni finom lehet

Kati írta...

Te egyre csak kívántatod velem a gombát, a hétvégén nem hogy vadon nőtt gombát, de még termesztettet se kaptam egy nyárádszeredai üzletben sem, sajnos.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails